Hírek

A Váci Jeszenszky® Balett történései, hírei, érdekességei…

Táncosainknak a döntőben is sikerült megőrizniük pozícióikat

A Magyar Táncpedagógusok Országos Szövetsége XXXIII. Országos Táncművészeti Fesztiváljának budapesti döntőjén 2024. április 06-án szombaton, az öt elődöntőből bejutott 150 legjobb produkció versenyzői mérték össze tudásukat. A Váci Jeszenszky® Balett táncosainak sikerült megőrizniük elődöntős pozícióikat. Schrott Dániel koreográfiájával, ifjúsági szóló kategóriában Tar Dóra második helyezést ért el, Wéninger Dalma koreográfiájával ifjúsági kiscsoport kategóriában a Galántai Jázmin, Kiss Kiara, Szilágyi Boróka, Tar Dóra és Virág Lili alkotta csapat a dobogó legfelső fokán végzett. Kiemelkedő teljesítményüket a neves szakemberekből álló zsűri első helyre rangsorolta. A váci táncosok legközelebb április 14-én Győrben egy koreográfus versenyen vesznek részt. Gratulálunk! Nagyon büszkék vagyunk rátok!

KIMAGASLÓ EREDMÉNYEKKEL JUTOTTAK BE TÁNCOSAINK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐBE

Március 9-én szombaton a Magyar Táncpedagógusok Országos Szövetsége XXXIII. Országos Táncművészeti Fesztiváljának  oroszlányi elődöntőjén a Váci Jeszenszky® Balett összes versenyzője kiemelkedő eredménnyel jutott be az országos döntőbe. Schrott Dániel koreográfiájával, ifjúsági szóló kategóriában Tar Dóra 47 ponttal másodikként jutott be a döntőbe. Wéninger Dalma koreográfiájával ifjúsági kiscsoport kategóriában a Galántai Jázmin, Kiss Kiara, Szilágyi Boróka, Tar Dóra és Virág Lili alkotta csapat maximális 50 ponttal lett első és elnyerték a Sansha különdíját is. Ez egy olyan rangos megmérettetés ahol igen nehéz érvényesülni. Maximális pontszám elérése pedig ritkaságszámba megy. Nagyon büszkék vagyunk rátok!!!

Szilágyi Boróka, Virág Lili, Galántai Jázmin, Tar Dóra, Kiss Kiara

Jelmez: Wágner Melinda

SZŰCS SZÓFIA ÉS VAJTA LILI MAXIMÁLIS PONTSZÁMMAL JUTOTTAK BE AZ ORSZÁGOS DÖNTŐBE

Március 9-én szombaton a Magyar Táncpedagógusok Országos Szövetsége XXXIII. Országos Táncművészeti Fesztiváljának  oroszlányi elődöntőjén a Váci Jeszenszky® Balett összes versenyzője kiemelkedő eredménnyel jutott be az országos döntőbe. Közülük elsőként álltak színpadra Schrott Dániel koreográfiájával junior duó kategóriában Szűcs Szófia és Vajta Lili. Maximális 50 ponttal lettek elsők. Ez egy olyan rangos megmérettetés ahol igen nehéz érvényesülni. Maximális pontszám elérése pedig ritkaságszámba megy. Nagyon büszkék vagyunk rátok!!!

 

Szűcs Szófia és Vajta Lili 

Jelmez: Wágner Melinda

AZ IDEI BÁLI SZEZONBAN TÁNCOSAINK A VÁCI BALETT TERVEZŐJÉNEK KREÁCIÓJÁBAN JELENTEK MEG

Az idei báli szezonra táncosainknak a Váci Balett tervezője készített estélyi ruhákat. Anyaga fekete bársony, anyagával azonos színű Swarovski kristályokkal díszítve. Hozzá a fekete körömcipőket szintén fekete kristályok borítják.

Dér Heni és Nyári Aliz társaságában

JUNIOR TÁNCKARUNK SZÓLISTÁJA TAR DÓRA IDEI SZÓLÓJÁNAK CÍME A VÉGZET

 

Harmincéves jubileumi gálánk nyitószámaként zajos sikert aratott Tar Dóra múlt évi modern tánc szólója.

Idei kortárs tánc szólójának címe: A VÉGZET.

Koreográfus: Schrott Dániel

Sorsunk eleve elrendelt volna? Lehet-e sorsunkat szeretni? A döntéseink határoznának meg minket? Mi a bezártság? Hát a szabadság? Mit jelent egyáltalán szabadnak lenni? Vajon milyen lehet a komfortzónán kívül? Koreográfiám, amelyet Tar Dórának készítettem, ezeket a kérdéseket igyekszik boncolgatni. Dóri tánc iránti szeretete és szembetűnő tehetsége szintén inspirálóan hatott rám az alkotófolyamat során. Az igazi kihívás a koreográfiámban nem kifejezetten formai, hanem döntőrészt kifejezésbeli. S hogy Dórinak mi a végzete? Az majd a szólójából kiderül… A koreográfia egyúttal iránymutatás mindenki számára, aki tart hátrahagyni a megszokottat, aki fél megtenni az első lépést vagy aki kételkedne magában, netalán döntéseiben.

 

 

SZŰCS SZÓFIA ÉS VAJTA LILI IDÉN EGY DUÓVAL FOGNAK DEBÜTÁLNI

A jubileumi gálánkon nagy közönségsikert aratott két legfiatalabb gyermek táncosunk Szűcs Szófia és Vajta Lili idén egy duóval fognak debütálni. Koreográfiájuk címe Én 2.0 . 

Koreográfus: Schrott Dániel.

Szűcs Szófiának és Vajta Lilinek készített kortárs duettem a bennünk rejlő én-részekről szólnak, amelyek ugyan más-más narratívát követnek – hiszen hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe -, mégis ezen részeink egymással szoros szimbiózisban léteznek, egyetlen személyiséghez tartozva. A lányok fiatalságuk ellenére, próbáról próbára egyre nagyobb bátorsággal és rutinnal bontogatták szárnyaikat, mind táncművészeti, mind előadóművészeti szempontból.

NEMZETKÖZI SZTÁRTANÁR ÉRKEZIK A VÁCI GYEREKEKHEZ

Elitképzésünk keretében versenyzőinkhez nemzetközi sztártanár érkezik 2024 januárjában.
Rózsavölgyi Zsuzsa táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a norvég Nemzeti Művészeti Akadémia docense.
Olyan világhírű együttesben dolgozott Anne Teresa De Keersmaeker koreográfussal, mint a Rosas Dance Company. A Baryshnikov Art Centre New York rezidencia programján készült művét bemutatták New Yorkban, Budapesten, Prágában, Drezdában, Lipcsében, Potzdamban, Münchenben és Szegeden. Eddigi munkássága során csak professzionális felnőtt táncművészekkel dolgozott. Most először fog gyerekekkel alkotni. Junior tánckarunk részére készít versenykoreográfiát az idei verseny szezonra. Értelemszerűen versenyzőinknek ez egy elképesztően nagy lehetőséget ad a fejlődésre. Éppen ezért, hosszú felkészítési folyamatban vesznek részt a sztártanár érkezéséig.
Klasszikus, kortárs és modern balett képzésüket iskolánk két olyan kiváló szakembere végzi, mint Schrott Dániel koreográfus, táncművész, táncpedagógus (Pécsi Balett, Szegedi Kortárs Balett, Magyar Táncművészeti Egyetem) és Wéninger Dalma táncművész, koreográfus (Szegedi Kortárs Balett, South Bohemian Ballet).
Emellett, óraadó tanárként hét héten át foglalkozott velük Petrovics Sándor táncművész, aki egy izraeli társulattól (Vertigo Dance Compagny) érkezett hozzánk és az izraeli mozgásnyelveket oktatta nekik, ami a Vertigoé, Gaga és Ilan Lev módszereket foglalja magába. Contact, föld és release technikát tanulhattak tőle. Ezeket megelőzően, már a nyári edzőtáborozás során elkezdődött a felkészítésük Győrben, ahol öt napon át napi tíz órában négy tanárral dolgozhattak a többszörös világ és Európa-bajnok Gráciások edzőtáborában.
Már elindult a visszaszámlálás a sztártanár érkezéséig. Táncosaink óriási izgalommal várják a vele való közös munkát és keményen dolgoznak addig is, hogy megfelelhessenek a velük szemben támasztott elvárásoknak.

HARMINC ÉVESEK LETTÜNK

ALAPÍTÓ IGAZGATÓNK SZAKMAI NÍVÓDÍJAT KAPOTTSzeptemberben lett harminc éves a VÁCI JESZENSZKY® BALETT, Pest Megye és Vác Város Művészeti-díjas társulata. Csermely Györgyöt, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Nívó és Harangozó Gyula-díjas táncművészt, táncpedagógust, producert, a Jeszenszky® Alapítvány elnökét, a társulat vezetőjét, lelki motorját kérdeztem múltról, jelenről, jövőről 

Harminc év. Gondoltál erre, amikor nekikezdtél? Mesélj pár szót a névadótokról, Jeszenszky Endréről.

Belülről jött minden késztetés. Olyan sodróan jött az inspiráció, hogy alig győztem megfelelni a kihívásoknak. Mindig az aktuális célok megvalósítására koncentrálva haladtam az utamon. Olyan élvezettel töltött el az alkotás lehetősége, hogy az teljesen lekötötte a figyelmemet. Sosem egóból közelítettem a feladataimhoz. Eszembe nem jutott soha az, hogy ezért valaha is bármilyen elismerést kaphatok. Csak a minőség elérése lebegett a szemeim előtt. Mesterem, Jeszenszky Endre nagyon nagy szakmai alázatot nevelt belénk és minden szempontból az életre igyekezett felkészíteni minket. Ehhez különleges képességei voltak. Emberileg is nagyon sokat kaptunk tőle. Nagyon sok kollégámnak alapozta meg átadott tudásával a karrierjét, ahogyan az enyémet is. Egyenként figyelt mindannyiunkat és mindegyikünknek pont azt adta, amire szükségünk volt ahhoz, hogy kinyíljunk és rátaláljunk a saját utunkra. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a tanítványa lehettem. Olyan példakép számomra mind a mai napig, akit igyekszem követni, amiben csak tudom, mert óriási felelősség az, amit ő könnyedén és eredményesen kezelt mindannyiunk javára. Ha fele annyi jót tudok tenni másoknak, amennyit ő tett már boldog lehetek. Az egész élete erről szólt. Jeszenszky Endre, Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével kitüntetett Nívó-díjas, táncos, koreográfus, balettmester, a jazztánc magyarországi műfajalapítója. Iskoláját 1955-ben alapította, a képzés központja 42 évig Budapesten volt, majd 1997-ben áthelyezte Vácra. A Jeszenszky® Alapítvány elnöke alapításától 1992-től 1997-ig. A VÁCI JESZENSZKY® BALETT művészeti vezetője volt 1993-tól, 2008-ban bekövetkezett haláláig, a váci oktatásban balettmesterként 1994-2004-ig működött közre.

Miért tartottad fontosnak a társulat létrehozását?

Vácott nem voltak hagyományai a professzionális táncoktatásnak és tánc életnek akkor még, amikor ide jártam iskolába. Ezért nekem is hetente négyszer kellett Budapestre utaznom szülővárosomból, Nagymarosról. Ezért éreztem fontosnak, hogy ezt mindenki számára itt Vácott is elérhetővé tegyem. De akkor még országos szinten is csak a klasszikus balett és a néptánc volt a tánc. A modern és majd a kortárs tánc technikák akkor gyűrűztek be hozzánk. A kilencvenes évek elején kezdődött a modern tánchoz kapcsolódó pedagógusképzés. Addig a korábbi rendszer igényeit kiszolgáló tánc- és illemtan iskolák működtek, ahol jórészt társastánc elemeket oktattak. Ezeket autodidakta oktatók vezették. Én a rendszerváltást követően a képzett táncpedagógusok második évfolyamából kikerülvén, elsőként kezdem oktatni Vácon. Ezzel elindult egy folyamat. Gombamód kezdtek szaporodni a különböző tánciskolák és mára már a tánc állami oktatása is megvalósult városunkban.

 

Mit jelent számodra a balett, a tánc? 

A tánc fejleszti a kreativitást, önbizalmat és a koordinációt, segít az expresszióban és a csapatmunkában, egész életen át hasznos készségeket ad.

Hogyan kerültél a balett közelébe? 

Elmentem Budapestre táncórákat nézni, és amikor Jeszenszky mester óráját néztem: éreztem azt, hogy ő az, akitől tanulni szeretnék. A legjobb döntés volt.

Voltak gondolom hullámvölgyek, hogyan sikerült ezeket túlélnie a társulatnak? 

Azt hiszem mindvégig, hogy nagyon szerencsésen alakult minden. Amikor a magánéletemben elkerülhetetlenné vált az, hogy az energiáim legnagyobb részét átcsoportosítsam édesanyám ápolására, ebben a nehéz időszakban is a munkám adta a lelki feltöltődést és az inspirációt. Ez három és fél évig tartott és embert próbáló feladat volt számomra mindvégig. De nem volt kérdés: hogy akkor is megteszem, ha minden eddigi, amit felépítettem, romba dől. Ha a családom nem állt volna mindvégig mögöttem, semmit nem érhettem volna el mindebből. Nagyon nagy tanítás volt számomra az az időszak, de minden és mindenki jól vizsgázott, úgyhogy örömmel folytattam, teljes erőbedobással a munkát.

És persze beszéljünk a sikerekről is, úgy tudom, nemrégiben egy országos rangú elismerésben részesültetek. 

Igen. A Magyar Táncpedagógusok Országos Szövetségének elnökségétől a legnagyobb kiadható társulati munkát elismerő címet kaptuk meg: a Kiváló Együttes Arany Fokozatát. Földi Béla a szövetségünk elnöke személyesen adta át 2023. július 23-án a 30 éves jubileumi előadásunk keretében. Nagyon nagy megtiszteltetés ez a díj. Az elmúlt 30 évünk munkáját ismerték el vele.

 

Jelenleg hány fős a társulat? Mennyire változik a létszám? 

Állandó társulatunk jelenleg nincsen, de célunk, hogy legyen. Anyagi forrásaink függvényében projektek megvalósítására van lehetőségünk és a létszám mindig ezektől függően alakul.

Mik a távlati terveitek?

Jelenleg fő prioritásunk iskolánkban az újabb generációk felnevelése. Ehhez a lehető legjobb pedagógus csapatunk áll most rendelkezésre. Az alapképzésben épp úgy, mint az elitképzésben.  A 2023-2024-es évadban világhírű társulatokat megjárt koreográfusok készítik gyermek tánckarunk szóló-, és csoportverseny koreográfiáit. Tar Dóra szólóját Juhos István “Putto” táncművész, koreográfus (Ohad Naharin, Wim Vandekeybus, Batsheva Dance Company, Kibbutz Contemporary Dance Company), a csoportkoreográfiát pedig Rózsavölgyi Zsuzsa Táncművész, táncpedagógus, koreográfus, a norvég Nemzeti Művészeti Akadémia docense (Anne Teresa De Keersmaeker, William Forsythe, Rosas Dance Company) alkotja meg. 

Mesélj az elmúlt harminc év fontosabb fellépéseiről, különleges helyszínekről.

A legkülönlegesebb az volt mindebben, hogy saját táncosokat neveltünk fel óvodás kortól, akik 22 éven át voltak velünk és együtt eddig egyedülálló koncertsorozatokat valósítottunk meg. A legemlékezetesebbek közül megemlíteném azt a saját koncertemet, amelyen a MÁV Szimfonikus Zenekart a Budapesti Operettszínház főzeneigazgatója vezényelte és az Operettszínház vezető művészei léptek fel benne a Váci Jeszenszky® Balett táncosaival. Vagy a HungarOperett® koncertsorozatát hazánkban és határainkon túl, aminek szintén a Váci Jeszenszky® Balett volt az alapító tánckara. Meg kell említsem, hogy számos nagy sikerű koncertet valósítottunk meg Nyári Károllyal és zenekarával is. Talán a legemlékezetesebbek egyike volt közülük a My Way Sinatra Koncert Show.

 

www.vacibalett.hu

Úgy tudom, vannak különböző óratípusok. 

A kortárs, modern táncot ötvözzük a klasszikus balettel. A tanítványok, táncosok képzésének és koreográfiájának egyaránt a balett-technika az alapja, de más összetevőkkel is ötvöződik: a kortárs, modern tánc íveivel és eséseivel, hétköznapi gesztusokkal, népi, harcos lépésekkel.

Hol és mikor láthatjuk a társulatot legközelebb? 

A Váci Jeszenszky® Balett versenyzői augusztusban megkezdték a felkészülést a következő versenyszezonra testvériskolánkban a többszörös Világ- és Európa-bajnok győri Grácia Alapfokú Művészeti Iskola edzőtáborában. Négy mesterrel, négyféle tánctechnika, napi tíz órán át. Jelen évadunkban is számos szép feladat és kihívás áll előttünk. Szeptembertől kezdődik a verseny-koreográfiák megalkotása, utána jön a versenyszezon. Idei repertoárjukat a nagy közönség a versenyek után 2024 júliusában láthatja majd. Készülünk másik projektekre is. Azokról mindig a weboldalunkon és a közösségi médiában tesszük majd közzé az aktuális információkat.

Szávai Attila írása

ÁTÜTŐ SIKERT ARATTAK A VÁCI GYEREKEK

Budapesten az Angyalföldi Sportközpontban 2023. június 11-én vasárnap megrendezett XI. Abigél Országos Minősítő Táncversenyen a Váci Jeszenszky® Balett Gyermek Tánckarának tagjai Kiss Kiara, Szentirmai Anna, Szilágyi Boróka, Szűcs Szófia, Tar Dóra, Vajta Lili, junior kis csoport kategóriában Wéninger Dalma „PILLANGÓHATÁS” című kortárs tánc  koreográfiájával arany minősítést és koreográfusi különdíjat kaptak,  Tar Dóra junior szóló kategóriában Varga István „A VIHAR” című kortárs tánc koreográfiájával kiemelt arany minősítést és koreográfusi különdíjat szerzett, valamint elnyerték a zsűri társulati különdíját is. Mindkét koreográfia látható lesz július 23-án 21:00 órai kezdettel „JESZENSZKY 30” című jubileumi gálaműsorunkban a Váci Világi Vigalom főtéri nagy színpadán.

Gyermek tánckarunk tagjai ezzel a versennyel zárták az idei verseny szezont. Egy egész éven át nagy alázattal és kőkemény munkával küzdöttek a kiérdemelt sikereikért.

Köszönjük nektek a kitartásotokat és a szorgalmatokat. Nagyon büszkék vagyunk rátok!!! 😉

Szívből Gratulálunk!

 

„Jeszenszky® 30” a Váci Jeszenszky® Balett Jubileumi Gálaműsora 2023. július 23-án 21:00 órakor a váci főtéren

A műsor kortárs balettel kezdődik, majd népszerű operett és Broadway slágerek csendülnek fel.

Énekesek: a HungarOperett® sztárjai Nyári Aliz, Juhász Diána és Kovács Szilárd.

Közreműködnek a Váci Jeszenszky® Balett táncosai és a HungarOperett®  Tánckar.

A jubileum alkalmából újra színre lépnek a V.J.B. korábbi generációjának tagjai. Dr. Hajdú Melinda, Dr. Madudák Melinda, Dr. Petőcz Judit, Tolnai Barbara, Dr. Verebélyi Boglárka.

Műsorunk első harmadában versenyzőink mellett iskolánk egyik korábbi növendéke Mészáros Hanna -aki azóta már a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója- Liberta című saját koreográfiáját mutatja be önöknek, amellyel az egyetemi háziverseny koreográfus kategóriáját nyerte meg 2019-ben.

Ugyanitt győri testvér iskolánk a Grácia Alapfokú Művészeti Iskola képviseletében Csontos Fanni nyolcszoros világbajnok táncosuk bemutatja idei győztes produkcióját, mellyel a Dancestar világbajnokságán profi ligában első helyezést ért el. Koreográfusa Varga István.

Az est koreográfusai: Bokrossy Barbara, Dobrocsi Gergely, Holopovics Zsófia, Kovács Szilárd, Nemzetes Gabriella, Varga István, Wéninger Dalma.

A tánckar görkorcsolya instruktora: Kovács Ákos.

Jelmez: Korcsma Andrea. 

Hang és fény Üveges Péter.  

A jubileumi gála fotósa: Kovács Alfréd 

HungarOperett® Produkció, producer Csermely György Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Nívó és Harangozó Gyula-díjas táncművész, táncpedagógus, a V.J.B. alapító igazgatója.

 

A műsorszámok változtatásának jogát fenntartjuk.