Blog bejegyzések

KEDVES SZÜLŐK!

Amint a Madách Imre Művelődési Központ engedélyt kap a csoportok újraindítására kör sms-ben fogunk mindenkit erről értesíteni. Aki új belépő lesz küldje el nekünk legyen szíves sms-ben a +36302011976 telefonszámunkra a gyermek nevét, életkorát és a telefonszámot ahová az értesítést küldhetjük majd az újranyitásról.

Köszönjük szépen!

ALAPÍTÓ IGAZGATÓNK HARANGOZÓ GYULA DÍJAT KAPOTT

Alapító igazgatónk Csermely György Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Nívó-díjas táncművész, táncpedagógus, producer a Váci Jeszenszky® Balett – Pest Megye és Vác Város Művészeti-díjas társulatának alapító igazgatója, a táncművészet terén kiemelkedő és példaértékű munkássága elismeréseként 2021. március 15. alkalmából Harangozó Gyula Díjban részesült. Kivételesen értékes, több évtizedes művészi pályafutása során egyedülálló közösségteremtő képességével, Vác város modern táncoktatásának és sokrétű táncéletének megteremtésében betöltött úttörő szerepe, a táncoktatásban és saját rendezésű produkciói létrehozásában egyaránt a legmagasabb szakmai színvonalat képviselve, a hazai táncművészeti életet gazdagító sokrétű alkotómunkájáért ismerték el. 

 

Kommentek:

Gratulálok Gyuri! ? Nagyon megérdemelted, sok fiatal tehetséget neveltél fel és sok embernek adtál örömöt a táncművészettel.
Tiszta szívből gratulálunk! Szerencsések vagyunk, hogy kezdetektől ismerhetünk gyermekünk (Széles Flóra) által. Csodás emlékeink vannak. Ezerszer köszönjük!?
Gyuri, ez az elismerés is arról beszél, hogy a Jeszenszky mester által rád testált táncművészeti pedagógia, testileg-lelkileg : szép és hiteles hivatásoddá vált életre szólóan. Áldás legyen rajta.

A JESZENSZKY®TÁNCKAR AKTUÁLIS FELLÉPÉSEI

  • TÁNC VILÁGNAPI GÁLAEST Budapest, Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér 2020. április 30 csütörtök 18:00 óra
  • SZÜLŐI BÁL Gimnázium Ipolyság-Šahy Slovensko 2020 február 8. szombat 21:00 óra
  • Szent István Napi Borünnep Nagymaros Főtér, Duna parti szabadtéri színpad 2019.08.19. 18:00 órakor
  • Váci Világi Vigalom Vác, főtéri szabadtéri színpad 2019. július 20-án szombaton 22:00 órától
  •  TÁNCKOREOGRÁFIÁK NEMZETKÖZI FESZTIVÁLJA Otrokovice (CZ) 2019. május 18. szombat 09:00-16:00 óráig
  • MAJÁSIL Nagymaros, 2019. május 4. 17:00 órától
  • IDŐSEK MAJÁLISA Vác, Zenepavilon 2019. május 3. péntek 10:00 órától
  • LECSÓ FESZTIVÁL SZÉCSÉNKE 2018. szeptember 1. szombaton 18:00 órakor
  • Váci Világi Vigalom – HungaRetro KONCERT SHOW Vác, főtéri szabadtéri színpad 2018. július 21-én szombaton 22:00 órától
  • GYERMEKNAP főtéri szabadtéri színpad Vác, 2018. május 27. 14:00 órakor
  • DUNAI TÁNCSZÓK – a Tánc Világnapja alkalmából Nagymaros, főtéri szabadtéri színpad 2018. május 26. szombat 10:00 órakor
  • NÓGRÁDI ŐSZI VIGALOM 2017. szeptember 24. vasárnap 15:45 órakor
  • SZENES IVÁN EMLÉKKONCERT (élő zenekaros) Budapest, Szenes Iván tér 2017. szeptember 10-én vasárnap 18:30-tól
  • FALUNAP SZÉCSÉNKE 2017 szeptember 2. szombaton 18:00 és 18:50 órakor
  • NYÁRI ALIZ & NYÁRI EDIT KONCERT SHOW (élő zenekaros) főtéri szabadtéri színpad Nagymaros 2017. augusztus 19-én szombaton 20:00 órától
  • Váci Világi Vigalom ELIZA BLISS KONCERT SHOW (élő zenekaros) főtéri szabadtéri színpad Vác, 2017. július 22-én szombaton 22:00 órától
  • TÁNCKOREOGRÁFIÁK NEMZETKÖZI FESZTIVÁLJA Otrokovice (CZ) 2017. május 21. vasárnap 09:00-16:00 óráig

Infók a mellékelt képről: A Szegedi Kortárs Balett “A Tragika” című előadásaiba gyermek tánckarunk biztosította a gyermek szereplőt.

Koreográfus: Martin Stiefemann

Zene: Franz Schubert

Szereplők : Tragika Markovics Ágnes – Anya Nemes Zsófia – Férj Fodor Zoltán – Barátnő Nicole van Gent – Kislány Madudák Melinda

POP-MUSICAL KONCERT SHOW 2020.02.08. Ipolyság-Šahy Slovensko

SZÜLŐI BÁL

ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY

Időpont: 2020. február 8. szombat 21:00 óra

Helyszín: Gimnázium Ipolyság-Šahy Slovensko

Szórakoztató összeállítás a legnépszerűbb pop és musical slágerekből

Fellépők: Nyári Aliz és Kurkó József Kristóf

Közreműködik: Váci Jeszenszky® Balett Gyermektánckara

Koreográfusok: Levacsics L. Adél és Répási Cintia

Az előadásainkban szereplő narrációkat Karlovits Karló Zsolt a Radio1 produkciós vezetője készíti.

Műsoraink kiváló hangzását a Tom-Tom Stúdió hangmérnökei szavatolják.

Jelmez: Korcsma Andrea

HungarOperett® Produkció Producer: Csermely György Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Nívó-díjas táncművész, táncpedagógus a Váci Jeszenszky® Balett Pest Megye és Vác Város Művészeti-díjas társulatának alapító igazgatója. A HungarOperett® brand kizárólagos tulajdonosa.

A HungarOperett® névmegjelölés védjegyoltalom alatt áll.

Műsor megrendelhető: Csermely György tel: +36 30 201 1976  Email: vacibalett@vacibalett.hu

FELVÉTELT HIRDETÜNK GYERMEKTÁNCKARUNKBA

Előképzett 12-14 éves gyerekek jelentkezését várjuk  gyermektánckarunkba. Tornász előképzettség előny. A jelentkezéseket a vacibalett@vacibalett.hu emailcímre várjuk. Jelentkezési határidő 2019. augusztus 31.  Kérjük a jelentkezőket, sorolják fel hogy eddig milyen képzésekben vettek részt? A jelentkezőkkel írásban egyeztetjük az első foglalkozás időpontját. Az előképzettséggel nem rendelkező 12-14 éves növendékeknek lehetőséget biztosítunk általános képzésünk keretében a felzárkózásra.

SZENT ISTVÁN NAPI BORÜNNEP NAGYMAROS

Időpont: 2019. augusztus 19. hétfő 18:00 óra Helyszín: Nagymaros, Fő tér – Duna parti szabadtéri színpad

Egyórás szórakoztató összeállítás a legnépszerűbb operett és musical slágerekből. Az énekesek Juhász Diána és Kurkó József Kristóf mellett közreműködik a Váci Jeszenszky® Balett Gyermektánckara.

Koreográfusok: Gergely Ilona és Levacsics L. Adél.

A rendezvény ingyenes!

HungarOperett® Produkció. Producer: Csermely György Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Nívó-díjas táncművész, táncpedagógus, a Váci Jeszenszky® Balett Pest Megye és Vác Város Művészeti-díjas társulatának alapító igazgatója. A HungarOperett® brand kizárólagos tulajdonosa.

A HungarOperett® névmegjelölés védjegyoltalom alatt áll.

 

A JESZENSZKY® GYERMEKTÁNCKAR ARANY MINŐSÍTÉST KAPOTT

Csehországban 2019. májusában a Koreográfiák Nemzetközi Fesztiválján a Jeszenszky® Gyermektánckar tagjai Vác Város Önkormányzatának támogatásával vettek részt, ahol arany minősítést értek el. A váci közönségnek ezt a produkciójukat a Dunakanyar legnagyobb kulturális fesztiválján, a Váci Világi Vigalom keretén belül a főtéri szabadtéri nagyszínpadon mutatták be fő műsoridőben teltház előtt, ahol szintén nagy tetszést arattak vele. Köszönjük Vác Város Önkormányzatának hogy ebben is támogattak minket. Igyekeztünk megfelelni a kihívásnak legjobb tudásunk szerint.

Art Jazz koreográfiájuk címe PALLADIO volt.

Az alap koreográfiát Rigoczky Diána készítette, végleges formáját Nagy Ágnes és Levacsics L. Adél munkájával érte el.

A képeket Dudás Ágnes fotográfus készítette.

 

HungarOperett® Koncert Show

Helyszín és időpont: XXVII. VÁCI VILÁGI VIGALOM – főtéri szabadtéri színpad, 2019. július 20. szombat 22:00 óra

Nyitány: Maurice RAVEL – BOLERO

A Váci Jeszenszky® Balett – Pest Megye és Vác Város Művészeti-díjas felnőtt társulatának tánc előadása. Táncművészeink:  Perjési Patrik – Albert Lilla Réka, Frank Rebeka, Kisbakonyi Anett, Kondorossi Nikolett, Levacsics L. Adél.

Koreográfus: Levacsics L. Adél 

A folytatásban: MUSICAL – OPERETT EST /Funny Girl, ABBA, Chicago, népszerű operett slágerek/

Énekesek: Nyári Aliz, Juhász Diána, Kurkó József Kristóf. Közreműködnek a Váci Jeszenszky® Balett táncművészei.

Koreográfusok: Gergely Ilona, Kisbakonyi Anett, Levacsics L. Adél, Bedő Dorisz, Papp Bálint .

Producer: Csermely György Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Nívó-díjas táncművész, táncpedagógus, a V.J.B. alapító igazgatója. A HungarOperett® brand kizárólagos tulajdonosa.

A HungarOperett® névmegjelölés védjegyoltalom alatt áll.

Jelmez: Korcsma Andrea

TÁRSULATUNK VÁC VÁROS MŰVÉSZETI DÍJA ELISMERÉSBEN RÉSZESÜLT

Vác Város Képviselő-testületének döntése alapján 2019-ben a “Vác Város Művészeti Díja” elismerést a Váci Jeszenszky® Balett társulata kapta. A díjat 2019. január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából megrendezett ünnepség keretében, alapító igazgatónk Csermely György Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Nívó-díjas táncművész, táncpedagógus, producer vette át.

HungaRetro KONCERT SHOW

​Szenes Iván és Fenyő Miklós szerzeményein át az operett slágerekig. Szórakoztató könnyűzenei összeállítás.

  • Helyszín és időpont: Szécsénke, 2018. szeptember 01. szombat 18:00 órától a Művelődési Központban.
  • Énekesek: Bódi Barbara és Kurkó József Kristóf.
  • Közreműködnek a  Váci Jeszenszky® Balett –  Pest Megye Művészeti-díjas társulatának táncosai.
  • Koreográfusok: Gergely Ilona és Rigóczky Diána.
  • HungarOperett ® Produkció, producer Csermely György Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Nívó-díjas táncművész, táncpedagógus, a V.J.B. alapító igazgatója.

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.